Gyergyószárhegy:

Gyergyószenmiklóstól 6 km-re helyezkedik el. A gyergyói medence egyik legrégebbi települése, 1322-től van latin nyelvi emléke. Sorsa összefonódott a Lázár családdal, kastélyuk az egyik legszebb reneszánsz kastély Erdélyben. Itt töltötte gyermekkora egy részét Bethlen Gábor, a későbbi erdélyi fejedelem. A romos állapotú kastélyt 1967-ben kezdték felújítani. Jelenleg képzőművészeti és népművészeti kiállítás van benne.

A 13. sz-i katolikus templomot többször is átépítették, mai formáját 1729-ben kapta. Tornya 15. sz-i. Ferenc-rendi kolostora 1565-ben kezdett épülni. A híres tudós, nyomda alapító és orgona építő Kájoni János 1669-től volt házfőnök, egészen 1687. április 25.-én bekövetkezett haláláig.

A község központjában álló emlékmű az 1596-os véres farsang 500 áldozatot követelő eseményéről szól, és az 1848-49-es, valamint a két világháború hőseire emlékezik. Elhelyeztek még Millecentenáriumi (896-1896), valamint Milleneumi (2000) emléktáblát is. Megtekinthető a csengettyű és a harangláb. A gyergyóditrói országút melletti Tatár-dombon emlékoszlop őrzi az 1658-as tatár betörés leverésének emlékét.

A Rákóczi szabadságharc bukása után a császári csapatok a földdel tették egyenlővé a falut, mivel nem hódoltak be a császári Acton generálisnak. A falu népe azonban mindig feltámadt, élni akart.

Itt a festői szépségű tájon létesült a kolostorban a művésztelep 1974-ben. A művésztelep megálmodója Zöld Lajos. A támogatók, a közösség ereje legyőzte a nem kevés akadályt, és megnyílhatott a telep. Ezzel a hihetetlen összefogással vált ennek a régiónak a legjelentősebb művészeti vállalkozásává. Közel félezer művész vett részt az itt folyó alkotó munkában.

Voltak népművészeti táborok is, 1978-tól az itt dolgozó népművészek rendezték be a tábort. Szárhegy egy kicsit szimbólum is, a felújított régi kolostori iskola elkészültekor a kolostorból átköltözik a tábor, szintén méltó körülmények közé. De továbbra is megtartja képzőművészeti és néphagyományok ápolása terén a szellemi értékteremtést.

Az Otthon :

Szárhegyen, a ferences kolostor árnyékában két nagy hálószoba, egy ebédlő várja haza gazdáit, a tizennégy gyermeket, akik Böjte Csaba atya segítségével kerültek lehetetlen családjukból jobb környezetbe.

Tizennégy ágy, tizennégy tányér, tizennégy szekrényke. Ennyi ""bentlakó" van Szárhegyen, mégis hatvan személynek fő az ebéd a kályhán, készül a leves, második és desszert. Csupa finomság, főként olyan gyereknek, aki most, iskoláskorúan ismerkedik a meleg étel fogalmával. De miért is főznek hatvan személynek? Mert az itt lakó árvák mellett a szárhegyi szegények gyerekei is itt kapnak ebédet, uzsonnát, itt töltik délutánjaikat tanulással, imádkozással. Lehet ebben kivetnivalót találni?

2004-et írtunk, ősz volt, amikor a Ferenc-rendi Ervin atya bejelentette: gyermekek jönnek, a dévai Böjte atya gyermekei. A környékbeli árvák és rossz családi körülmények között élők kerülnek Szárhegyre, a kolostorba. Az önkormányzatnak sem rábólintani, sem tiltakozni nem jutott ideje, máris megjött az első hét gyermek. Hedvig néni, Ervin atya unokahúga nem várt felsőbb utasítást, beindította a főzést, hogy a gyermek gyomra ne érezze a felkészületlenséget. Az árvák érkezésével egyszerre indultak a községben a híresztelések: hogy a kakukkfiókák, kiket imígy maguk közé fogadtak, a fejükre fognak nőni, hálátlanok lesznek, meg hogy a szárhegyiek elvándorlását kellene meggátolni, nem hontalanokat betelepíteni helyettük. Szóval, nem tapsoltak a helybéliek.

Azóta több mint két esztendő telt el. A kolostorból egy lelkes családhoz, majd a frissen épített házba költözött a hét lány és hét fiú. A legkisebb alig nőtt ki a hátulgombolósból, a legnagyobbik már tizenhat éves. Mindegyikük otthonra lelt itt, s tervezgetik jövőjüket. A legnagyobb fiú például kamionsofőr lesz, ha nagy lesz. Erre pedig úgy készül fel, hogy egy helybéli vállalkozó autójavító műhelyében inaskodik szabadidejében; miközben a csavarokat adogatja, ellesi a szakmát, és még zseb- pénzt is kap. De olyan otthonlakók is vannak, akik minden délutánjukat asztalosműhelyben töltik, a lányok pedig a konyha körül forgolódnak, a kerti teendőkben segédkeznek.

Tizennégy apró emberke, tizennégy különböző, hátborzongató emlékkel egykori családjáról. És egy új család, otthonosabb, amely megadatott nekik. Már kezdenek erre büszkék lenni a szárhegyiek, és hálásak, hogy a község legszegényebbjeinek is jut ott egy tányér étel, a tanulás lehetősége. Tudják, ha ezek a gyerekek nagyra nőnek, a nyomor fölé emelkedhetnek kamionsofőrként, szakácsnőként vagy épp nevelőként. S talán majd egyszer hasonló szegény sorsúak útját egyengethetik.